1. forduló - Írásbeli teszt
Az első fordulóban az összes geninnek egy írásbeli vizsgát kellett kitöltenie. A vizsga felügyelője Ibiki Morino volt, az egyik konohai jounin. De mielőtt neki lendültek volna a vizsgának, Ibiki elmagyarázta a szabályokat. De sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a csalásnak, mint a kérdések fontosságának. Az igazán ügyes chuunin palánták rájöttek, hogy ezzel az írásbeli dolgozattal a képességeiket tesztelik, hogy hogyan tudnak információt szerezni egy másik faluból a lehető legügyesebb módszerekkel. És, hogy még nehezebb legyen a feladat, a vizsgázók köré felügyelőket ültettek, akik minden egyes mozdulatukat figyelték. Akit pedig csaláson kaptak, azt felírták a lapjukra. Akit már 5× rajta kaptak, az pedig csapatával együtt távozni volt kénytelen. El lehet mondani, hogy ez a vizsga inkább egy lelki kínzásnak felelt meg...de persze a 9 sikeres konohai genin sikeresen teljesítette a feladatokat :)
2.forduló - A Halál erdeje
A 2. forduló egy hatalmas erdőben, a chuunin vizsga következő fordulójának helyszínén volt megrendezve. Az erdő tele van mérges rovarokkal, kígyókkal vadállatokkal, nem beszélve a mérgező ételekről...Ez elég nagy megpróbáltatás egy ninja számára, főleg, hogy 5 napig kell ott maradni. Ami a lényeg: A vizsga kezdete előtt minden csapat kap egy menny vagy egy föld tekercset. Az erdő körbe van véve és összesen 24 kapu áll az indulók rendelkezésére. A csapatok feladata, hogy harc árán megszerezzék egy másik csapattól a tekercsüket. Összesen 24 csapat indul, ami azt jelenti, hogy 12 juthat tovább, mivel az a csapat, akinek nincsen meg mindkét tekercse, kiesik. Ezután az egész csapatnak (!), tehát sérült nélkül el kell jutnia az erdő közepén álló toronyig. Ha ez megvan, és még az 5 nap sem járt le, biztosan teljesítik a 2. kört is.
2,5. forduló - Selejtező kör
Ha túl sokan jutnak tovább a 2. fordulón (az induló csapatok számának csak a fele jut túl és azok között is sokan meghalnak vagy lesérülnek az erdőben), akkor mindig tartanak egy selejtező kört. Egy gépen kisorsolják az ellenfeleket, majd kezdetét veszi a csata. Aki győz, az jut tovább a következő körbe.
Nyert-vesztett
#1 Uchiha Sasuke- Akado Yoroi
#2 Aburame Shino- Zaku Abumi
#3 Kankuro Tsurugu- Misumi
#4 Yamanaka Ino- Haruno Sakura
#5 Temari- Tenten
#6 Nara Shikamaru- Kin Tsuchi
#7 Uzumaki Naruto- Inuzuka Kiba
#8 Hyuuga Neji- Hyuuga Hinata
#9 Gaara- Rock Lee
#10 Dosu Kinuta- Akimichi Chouji
3. forduló - Az utolsó teszt
A versenyzőknek 1 teljes hónapjuk van felkészülni. Ha nem jelennek meg a meccsen, akkor persze automatikusan ki lesznek zárva, és az ellenfelüké a győzelem. Ezt a küzdelmet viszont az előző körrel ellentétben egy stadionban tekintik meg, ahol összegyűlik az egész falu lakossága, és más, idegen országokból is jönnek Kagek, Jouninok, hogy végig nézzék a küzdelmeket. Van külön egy zsűri, ami pontozza a résztvevőket, és a szerint adják át csak a chuunin címet. Tehát ha valaki megnyeri a küzdelmet, nem feltétlenül lehet chuunin, ha a harcában nem láttak semmi féle taktikát.
Ellenfelek:
01. Uzumaki Naruto-Hyuga Neji-Neji vesztett
02. Uchiha Sasuke-Gaara of the Desert-Garaa vesztett
03. Kankuro-Aburame Shino-Kankuro küzdelem nélkül feladta
04. Temari-Nara Shikamaru-Temari nyert
|