1.fejezet

- Bassza meg! - káromkodom el magam, amikor a reggeli kávés poharam a földön köt ki összetörve ráadásul még meg is vágom az ujjam.
- Mi van már? - csoszog ki a hálóból a szobatársam tök másnaposan. De nem kell magyarázkodnom mert meglátja a
törmeléket és a véres kezemet. Nagy nehezen a nappaliba vonszolja magát és hamarosan visszatér egy ragtapasszal és fertőtlenítővel. Odaér hozzám megfogja az ujjamat és lenyalja róla a vért, majd lefertőtleníteti és beragasztja.
- Kösz - nyögöm, utálom ha ezt csinálja, oké, hogy neki ez eléggé csábító lehet neki a vérem, de akkor is. Először én sem hittem el a vámpírok létezését, de történt egy kis malőr -nem részletezném-, ami miatt már én sem tudtam megcáfolni. Később az is kiderült, hogy léteznek farkasemberek és laik akik a kettő faj keresztezéséből keletkeztek, ők a korcsok.
- Nincs mit - dobja még hátra és elindul a fürdőbe. Én meg sóhajtva veszem tudomásul, hogy ez a nap sem lesz az enyém. És, ahogy sejtettem az első dolgom az volt, amikor kiléptünk a koliból, hogy eltaknyoltam a jeges betonon.
- Jól vagy? - segít fel sóhajtva Taki  és a hosszú ezüst haja az arcába hullik a mozdulatsor közben de nem foglalkozik vele.
- Persze - dörzsölgetem a hátsómat és morcosan tovább megyek. Hirtelen egy szőke hajzuhatag húz el mellettem és egyenesen a mögöttem lépkedő haverom nyakában köt ki.
- Takiiii cica, úúúgy hiányoztál! Miért nem mondtad, hogy elmész? - morzsolja el műkönnyeit a szőke, kék szemű cicababa.
- Nem vagyok köteles szólni neked , hogy elmegyek - dobja le magáról undorodva a csajt és továbbsétál magával rángatva engem is, de ez nehezen megy mert én a földön hentergek és fogom a hasam a röhögéstől. Csak akkor hagyom abba, amikor Koneko -a lány- rám lép és sértődötten elhagyja a terepet.
- Kiröhögted magad és mehetnénk végre? - magasodik fölém drága szobatársam én meg kuncogva teljesítem kérését és továbbindulunk. A suli aulájában szétválunk és elindulunk az osztálytermeink felé. Ő egy évvel idősebb, mint én, másodikos. A padsorok között elsétálva a szokásos helyemre dobom le magam. Mellettem a haverom fel sem nézve  füzetéből bejelenti, hogy írunk és nézzem át az anyagot ha nem akarok rossz jegyet. És valóban, amint becsöngetnek az öreg irodalom tanár kiosztja a lapokat és lediktál öt kérdést, minden feladat egy jegy.
- Remek, még jó, hogy most nem késtem - gondolom éppen, amikor észreveszem, hogy a tanár éppen engem néz. Nem valami boldog...nem értem ma még nem is csináltam semmi rosszat.
A doga megírása után folytattuk az anyagot, és persze az öreg le sem vette rólam a szemét, valamit nagyon elszúrhattam, csak az a baj, hogy fogalmam sincsen mit. Semmire nem tudtam figyelni egyfolytában az volt a fejemben, hogy most mi van. Csak remélni tudom, hogy megúszom.
Basszus meddig tart még az óra?! Ránézek az időre és fájdalmas képpel veszem tudomásul, hogy már csak kettő percem van a pokolig.
Egy perc.
Harminc másodperc.
Már csak tíz.
Öt! Meghalok!!!
Egy...basszus nem írtam végrendeletet.
Villámgyorsan pakolok be a táskámba és próbálok kihúzni a teremből, de a tanár gyorsabb és utánam szól.
- Akira, kérem jöjjön ide beszélni szeretnék önnel - az égre nézek és imádkozok Istenhez és lassan megfordulok, majd még lassabban odamegyek.
- Az édesapja felvette velünk a kapcsolatot és tájékoztatott minket, hogy egy hétre ide szándékozik látogatni, hogy megnézze milyen iskolában tanul a fia. Ha tetszik neki, akkor több támogatást kapunk, ha nem, elviszi önt egy másik iskolába. Szeretnénk ha elmondaná a barátainak, hogy abban az egy hétben semmi rendbontást ne kövessenek el.
- Igenis, beszélek velük - sóhajtom. Egyáltalán nem szeretném, hogy apám itt legyen. Na meg a támogatás dolog...már csak az hiányzott, hogy a haverjaimmal is beszélnem kell.
- Remek, de most siessen mindjárt vége a szünetnek - hesseget ki. Villámgyorsan kihúzok a teremből és kifújom a visszatartott levegőt. Szerencsém volt nem is volt dühös csak szimplán ideges.
- Na mi volt, nagyon kiakadt? - Kérdezi rögtön a padtársam alias a legjobb haverom.
- Nem, de kéri, hogy ezen a héten semmi rosszat ne csináljunk - mosolygok rá.
- Ne már pedig kitaláltam egy tök jó ugratást - húzza a száját. Persze megértem hogyan érezhet, hiszen szombaton sem jött bulizni a bandával, mert azt mondta, hogy valami nagy durranásra készül.
- Bocsi tényleg nem lehet semmi, jön az ősöm nem lenne jó ha elvinne innen - sóhajtok fel, mire megereszt egy mosoly félét valamit motyog az orra alatt és már is elkezd fecsegni arról, hogy a  jövő szombati bulin milyen jó csajt fog felszedni. Mintha nagyon érdekelne...
A nap további része nyugisan telik még a rajztanár sem szívat - ki nem állhat, mert sajátos stílusom van a művészetben - egész órán azt ecseteli, hogy Van Gogh mennyire zseniális. Szerintem bele van zúgva, vagy valami ilyesmi.
 A nap végére hullafáradtan vonszolom fel magam a szobánkba, a kulcsot csak fél óra múlva sikerül előkotorásznom - természetesen a táskám legalján volt - és benyitok. Éppen elkiáltanám magam, hogy megjöttem, de félreérthetetlen hangok jutnak el  fülemig. Igen már megint... az a hülye szobatársam nem, hogy elmenne valami hotelbe vagy legalább egy ne zavarj táblácskát kirakna a bejárati ajtó elé egyenesen az én ágyamban csinálja. Oké neki nagyon kicsi - mármint az ágya - de ez azért pofátlanság. Széthúzom és ledobom a táskám, hogy a lehető leghangosabban terüljön szét a padlón a tartalma. Csak, hogy tudja, hogy itthon vagyok, bár lehet, hogy észre sem veszi a kis ukéje szakadatlan nyögdécselése közepette, de az már más tészta. Feladom, mint mindig...szem forgatva elveszek egy cigis dobozt az asztalról bemegyek a fürdőbe, beállítom a mindig kócosan álló hajamat és fütyörészve kisétálok a szabadba egy füstölgő cigivel a számban.
Út közben összefutok a kis nemes fattyúval, Akanoval, akinek vannak olyan beszólásai, amit fapofával elmond, aztán a csapat hetekig dől a röhögéstől, de az aroganciája és az egoja miatt nem igazán népszerű. Én bírom és ez a lényeg!
- A koliba megyek jössz rajzolni? - kérdezi.
- Semmi cucc nincsen nálam, bocs - szabadkozom, de meglóbál előttem egy táskát, semmi kibúvóm nincsen, mert már sejtem, hogy nem csak a rajztudását akarja csillogtatni.
- Ebben minden van, ha gondolod kölcsön adom és majd használjuk együtt - néz rám érzelemmentesen azzal a gyönyörű mélykék szemeivel. Nyelek egyet és bólintok, na igen ennek a kölyöknek sosem tudtam ellenállni. Egyszerűen megigéz, és amilyen sexyn ringatja a csípőjét itt előttem az biztos, hogy egyszer majd elfogy a türelmem és úgy meghúzom, hogy ülni nem fog tudni utána. Áááh ne már csúnya, rossz gondolatok hess innen!
- Valami baj van? - néz rám.
- Persze, semmi bajom - nyugtatom és megeresztek egy Akirás vigyort. Ő bólint és továbbmegy, a félhosszú kissé hullámos, tűzvörös hajába  belekap a szél és felém sodorja az illatát. Hm,finom! Nem sokkal később megérkezünk a nagy barokk stílusú épülethez és bemegyünk. Köszönünk a portásnak és felmegyünk a második emeletre a 206-osba. Ezen az emeleten vannak a luxus szobák, csak a nagyon gazdagok engedhetik meg magunknal. Sokkal nagyobb, mint a normális szobák, a bútorok is sokkal többe kerülhettek, mint a mieink. És, ami a legfontosabb: nincsen szobatárs!
- Kerülj beljebb - invitál be a kedvenc vöröském, én meg, mivel szófogadó vagyok be is lépek, leveszem a cipőmet és ledobom magam a legközelebbi kanapéra.
- Gondolom nem csak a rajz miatt hívtál fel - komorodok el.
- Igen. Lenne egy munkám számodra, nem veszélytelen, de elég rendesen megfizetném.
- Melyik fajba való? Klán? Mennyit adsz a fejéért? - nem szeretem ezt csinálni de nincsen nagyon más választásom egyedül az öléshez van valami tehetségem. Máshová meg nem vesznek fel még csak próbamunkára sem.
- Ember, és nincsen klánja - közli én meg nemes egyszerűséggel eltátom a szám, de olyan nagyra, hogy egy villamos is beleférne. Hogy mi van? - A legjobb bérgyilkosok közé tartozik a világon, sajnos mostanában elszaladt vele a szekér és olyanokat is megöl, akiket nem szabadna. Nagyon szúrja a szemét az alvilágiaknak ez az ügy és gyors, megbízható munkát kérnek. Téged ajánlottalak a többiek mind kudarcot vallottak. Te ember vagy és nem számít erre a fajra. Mindenre fel van készülve, úgyhogy vigyázz. A többi infót megtudod egy hét múlva - néz rám, én meg még mindig halat játszom.
- Hé, meg tudod csinálni? Ezt magán emberként kérdezem...
- Ha elég adatom lesz, akkor meg - gyújtok meg egy szál cigit.

- Rendben, annyit tudok, hogy Borisznak hívják maximum 30 éves lehet, mindenféle fegyverhez ért, sok küzdősportot ismer.
- Ennyi? - ajjaj ez az egész nem hangzott jól már eddig sem, de az végleg idegesítő, hogy csak ennyit tudni róla. Ciccegegek egy sort és felállok.
- Asszem megyek is és informálódom egy kicsit.
- Két hónapod van - szól utánam drága barátom. Újra elkerekednek a szemeim, hiszen ez rohadt sok idő, még akkor is ha jóformán semmit sem tudok erről a bizonyos Boriszról. Kifelé menet már azon gondolkodom, hogy most mit ajánljak fel annak a perverz disznónak  némi tudásért cserébe. Emlékszem legutóbb egy egész óráig kellet a bárjában dolgoznom. Ha most is ilyen baromságot kér leverem, mint vak a poharat. Út közben persze megint belebotlok valakibe, szó szerint.
- Hogy szopnál le te nyomorék vakarcs, te senkiházi kis gecimaradék - ejt meg egy szép kis káromkodást, amitől még az én állam is leesik, de úgy, hogy Kínában köt ki.
Főleg, hogy aki ezt mondta a legaranyosabb uke a világon, akit eddig láttam.
- Mit nézel faszcibáló buzeráns? - intéz felém egy ugyancsak khm... igen "szépen" megfogalmazott kérdést. De én jó fej vagyok és nem sértem meg bizonyára roppant érzékeny lelkecskéjét és poénkodva válaszolok.
- Éppen a szép kis pofikádat bámultam és azon gondolkodtam, hogy máshol is ilyen gyönyörű vagy-e? - vigyorom persze egyből lefagy, mert az életem párja egy olyat behúzott, hogy legalább öt métert csúsztam hátrafelé. Ő meg ott áll gőzölgő ököllel és idegesen szuszog.
- Azta benned aztán van erő, mit ne mondjak - próbálok egy kicsit jobb hangulatot varázsolni, ugyan is eldöntöttem megszerzem magamnak a kis aranyost.
- Idióta! Tudod mit nem is érdekelsz, na pá - viharzik el mellettem, de gyorsabb vagyok és elkapom a kabátja szélét.
- Azért a nevedet megmondatnád csak, hogy megtudjam milyen névre küldjek virágcsokrot - természetesen mosolyom száz karátos és, mivel a földről is már felemelkedtem sokkal hatásosabb. Néz is rám, mint hülye gyerek az okos telefonra. Közelebb hajolok, kizárólag csak azért, hogy megigazítsam félrecsúszott kabátját, amire hát nem elpirul? Elüti a kezemet és rám mordul.
- Megy egyedül, és különben is ne érj hozzám - de én tudom ám az igazat, mert annak ellenére, hogy ezt mondtad, nem így gondolod! legalább is az a cuki kis pír az arcodon és az enyhe kézremegésed nem ezt mondja. Felkuncogok és most a kiálló tincset birizgálom hosszú ujjaimmal, amit a fejéhez igazítom a többi tejföl szőke hátrasimított fürt közé. A vállát és a kezét csak egészen "véletlenül" érintem meg, mire érezhetően megborzong és pillanatokkal később szinte lefagy, így a zsebébe tudok csúsztatni egy névjegykártyát.
- Remélem még lesz szerencsém az úrfihoz de ha most megbocsájt dolgom van - suttogom a fülébe - Eijiro-san - Gyorsan lépek le, mielőtt még észreveszi, hogy a névjegykártyája eltűnt és olyat kapnék, ami egy hétig legalább meglátszik Addig, amíg meg nem érkezem a bárhoz a kis szöszimmel képzelem el előre a nedves álmaimat.
 
 2.fejezet

Hajnali négykor jutok vissza a koliba, és meglepetésemre drága vámpírkám fogad méghozzá nem éppen rózsás hangulatban. Nekem viszont semmi kedvem veszekedni vele így inkább elporoszkálok mellette.
- Hol voltál? - állít meg a hangja.
- Sehol, nem érdekes - mondom, mert már hazudni sincsen időm.
- Aham. És ugye legközelebb nem nekem kell téged megmenteni téged a farkasoktól? - csak egy sóhajtásra futja, nem nagyon akartam, hogy tudja: megint munka van, de mindig átlát rajtam. Legutóbb is pont ez volt a szerencsém és a halál torkából hozott vissza.
- Nem, nyugi ez most nem olyan, hé elintéznéd nekem a holnapi napot a suliban? - nézek rá könyörgően, ugyan is holnap egész nap dolgom van.
- El, de vigyázz magadra oké? - rámosolygok hálálkodva és végre bemegyek a szobámba, majd egyenesen az ágyamhoz lépve rádőlök. Kettő pillanat sem kell és már alszom is.  

                                                                                                                                                             .oO0Oo.            

Az álomtalan alvásomból néhány simogatás féle mozdulat riaszt fel, de amikor kinyitom a szemeimet senkit nem látok. Magamban inkább gyorsan elkönyvelem, hogy csak képzeltem az egészet. Megnézem az imádnivaló órámat, -ami mindig kiábrándít a további alvás lehetőségétől- és majdnem sikítva dobom le magamról a takarót. Teljesen el fogok késni a találkozómról, pedig drága bár tulajom nem szereti a későket. Ledobom magamról a ruhákat, gyors zuhany, majd amennyire lehet használható állapotba hozom magam, kikapok a szekrényből egy fekete izompólót és egy cuki feszülő farmer nacit. Kirohanok a szobából, felveszem a cigim és a kulcsom - a telefonom mindig nálam van a fülhallgatóval együtt - és kirohanok a koliból. A portásunk egy kicsit kocka, szóval észre sem veszi, ha valaki kisurran. Az órámat nézve egész jó időt futottam, ugyan is fél órával ezelőtt keltem 10:05-kor, most van tíz percem kiérni egy kávézóhoz, ami kb. kettő km-re van. Heh mi az nekem, kis egó nem árt, mosolyodnék el, de rájövök, hogy nem lenne túl jó ötlet egymagamban vigyorogni az utca kellős közepén, úgyhogy inkább kihagyom. Helyette rohanok, mint az állat a találkozóhelyre.  Természetesen időben érkezem, és még kifújni magam is van időm. Szusszantok néhányat, leülök az egyik padra és körülnézek, szokásommá vált figyelni a környezetemre. Mindig találgatni szoktam, hogy ki milyen fajhoz tartozik, legtöbbször el is találom. Habár a munkámhoz nagyon fontos lenne pontosan tudnom ki micsoda de úgy látszik ehhez nem adott tehetséget nekem az Isten -nem mintha hinnék benne-.  A nagy nézelődésben szinte észre sem veszem, hogy az informátorom megérkezik.
- Szia Aki cica, remélem tudtál aludni a farok-állító fellépésed után. Nekem csak egy kis segítség után sikerült, ha érted mire célzok. Egyszerűen fergeteges volt, mindenki nyálcsorgatva figyelt. Képzeld el, még egy AV producer is odajött hozzám a szünetben és megkérdezte mennyiért adlak...
- Remek és mennyiért adtál el? - fordulok hátra, hogy megpillanthassam a sörhasú és kissé kopaszodó Petert. A pasi magában nem nagy szám, mondhatni egy szürke kis egér lenne, azoknak, akik nem ismerik. Pedig okos, ravasz és nagyon perverz. De a lényeg az, hogy olyan dolgokat tud, amiért mások ölni tudnának.
- Ohoho, milyen embernek nézel te engem? - vigyorodik el de a szeme elárulja kapzsin és kéjesen csillog. Csak felvonom a szemöldököm és sokat sejtően bűvölöm a tekintetemmel. - Mindegy is, gondolom már kíváncsi vagy arra, hogy mit tudok. Mi lenne ha elmennénk valahová inni ? - ajánlja fel én meg készségesen benne vagyok, amit egy bólintással a tudtára is adok.
- Van ötleted vagy én mondjak valamit? - a kérdésem függve marad, ugyan is belém karol, felhúz a padról és elindul velem valamerre. Habár nem nagyon tolerálom, hogy hozzám ér de, amikor legutóbb megemlítettem neki majdnem a "kis" kutyusai étke lettem. Út közben édes kis semmiségekről beszélgetünk és rágyújtunk egy cigire, jobban mondva Peter egy szivarra -mint nagy pöffeszkedve meg is jegyezte, kubaira-, majd megállunk egy eldugott de nagyon ízléses étterem előtt. Kedvenc informátorom előre enged és nem múlaszt belemarkolni az alfelembe sem, habár, ahogy kinyitom az ajtót még bosszankodni is elfelejtek, mert meglátom Takit az ajtóval szemközti asztalnál, amint a szöszimmel smárol. Hihetetlenül idegesít de most nincsen itt ennek az ideje.
Peter hirtelen teszi a kezét a derekamra, amitől egy kicsit megborzongok de sajnos ő is észrevette, mert rám mosolyog. Elindul a legeldugottabb rész felé és behúz az egyik boxba maga mellé ültetve engem. A sok tekintetet, ami eddig a párosunkra szegeződött mintha elvágták volna, amikor megjelenik a leghelyesebb pincér, akit valaha láttam. Rövid, fekete, elől felzselézett haja gyönyörűen keretezi férfiasan tökéletes arcát és vastag csókra csábító ajkai szinte azonnal felvonják magukra a figyelmet. Szálkás testalkata van és a pincérruha tökéletesen illik hozzá, lélegzetelállító! Eléggé feltűnően nézhettem, mert elvigyorodik és kacsint egyet.
- A-a kedves barátom ő már enyém - ábrándítja (sajnos) ki, társam és közelebb csúszik hozzám(ami hatalmas teljesítmény tekintve, hogy a kis kávézó étlapja sem fért volna el közöttünk eddig sem), még jobban magához préselve.
- Akkor gondolom kölcsönbe sem adod - nevet fel tengermély hangján. - Rendben, mit hozhatok?
- De nem ám, a legjobb bort kérjük, ami van - kéri helyettem is a rendelést.
- Pár pillanat és itt vagyok - mosolyog még le rám és elsiet.
-  Hihetetlen pasi mi? - néz utána Peter is a feketének. A szemében ott van az a perverz csillogás, amit ha rám néz is szoktam látni.
- Gondolom őt is megpróbáltad már beszervezni mi? - fordítom el nagy nehezem a tekintetemet és visszaterelni a gondolataimat a lényegre.
- Igen, de mindig visszautasított, pedig hidd el nem éppen rózsás a helyzete... Na de nem is ezt jöttünk tárgyalni igaz-e? Szóval mire lennél kíváncsi édes? - az édest figyelmen kívül hagyva osztom meg vele a z információimat.
- Nem túl sok - sóhajt fel - és most mit vársz tőlem?
- Csak tudd meg, hogy kicsoda, a többit én is el tudom intézni - arca centiméterekre van csak az enyémtől én mégis a szemeibe nézek. Most nem mosolyog, komoran mered rám. Állom a tekintetét és várom a válaszát.
- Elnézést a zavarásért de meghoztam a kívánt italokat - teszi le elénk az alkoholt, drága pincérünk és sokat sejtően elvigyorodik. Csak most jövök rá, hogy külső szemlélőnek hogyan jönne le, amit lát ha Peterre és rám néz. Sóhajtok egyet és úgy döntök leszarom már úgy is teljesen mindegy. Egészen addig ezt gondolom, amíg nem látom meg a kijáratnál Taki-t, aki döbbenten bámul engem és a társamat. Majd ahogy észreveszi, hogy nézem hirtelen fogja kézen az ismeretlen ukéjét és húzza is ki a bejáraton.
Na ez igazán remek! Most magyarázkodhatok neki, hogy miért borozgatok egy hangulatos kis étteremben egy igen ismert hotclub tulajdonosával, igen félreérthető helyzetben...
- Köszönjük, drágaságom és most ha megkérhetlek szólj mindenkinek, hogy ide ne jöjjenek csak ha kérjük. Előre is köszönjük cukorfalat - veszi elő az egyik legmézes-mázosabb hangját informátorom, szerencsére a kis démonunk érti a dolgát és egy biccentéssel elmegy.
- Ezekkel az adatokkal, ugye tudod, hogy nagyon nehéz lesz?
- Tudom.
- Akkor gondolom azt is sejted, hogy nekem nem lesz elég egy nap, amit a báromban töltesz táncosként - valahogy gondolhattam volna az arckifejezése után, amit mutatott, amikor megtudta, hogy mennyi információm van arról a bérgyilkosról. Válasz helyett belekortyolok a boromba. Habár isteni de mégis csak a cigimért nyúlok inkább... De Peter fogja a szálamat és ketté töri, mielőtt még csúnyán nézhetnék rá és  feldarabolhatnám dühös tekintetemmel előveszi a kubai szivarjait és odanyújtja nekem. Habozva biccentek és elfogadom, meggyújtja a díszes -gondolom- arany öngyújtójával én meg füstölni kezdek. Hm... nem is olyan rossz.
- Mit szeretnél még cserébe? - kérdezem két szívás között.
- Most a különleges szobában kéne ténykedned ha azt akarod, hogy segítsek - vágja rá egyből. Felszisszenek, mert a különleges szobában csak két lehetőséged van dugsz vagy dugnak...
- Remélem nem valaki ukéjének szeretnél - a hangom fagyosabb a jégnél is. Habár nem ijed meg de elgondolkodik.
- Rendben de felveszem, nyugi csak én fogom látni a filmet és csak egy példány lesz belőle- hadarja egy szuszra, még mielőtt mást mondana. Tudom, hogy már egy jó ideje arra vágyik, hogy rám verje vagy veresse de így sem tetszik a tudat, hogy tulajdon képen pornót csinálnak rólam. De ez a férfi azok közé tartozik, akikben megbízom és tudom, hogy minden szavuk igaz.
Még megbeszéljük a részleteket és megyek is vissza a kollégiumba. Beslisszolok az ajtón és felsétálok az első emeletre. Felsóhajtva nyitom ki az ajtót, majd átvágva
az előszobán és a nappalin nyitok be a szobámba, hogy lazuljak egy kicsit. Illetve lazulnék ha nem találnám szembe magam egy igen dühös fekete tekintettel. Na igen ezt elfelejtettem...
- Ki volt az a pasas? - kérdez rá egyből a lényegre, vagyis tényleg nagyon dühös lehet.
- Egy ismerős...nem lényeg - megyek el mellette és dobom le a telóm az ágyra.
- Az ismerősök nem szokták egymás szájából szívni a levegőt! Az Isten szerelmére legalább ne hazudj ilyen átlátszóan - üvölt most már, ami eléggé meglepő, mivel ritkán látni egyáltalán érzelmet rajta.
- Nem hazudok! És amúgy is, ki volt az aki egy kávézó közepén smárolt egy cuki kis sráccal? Fogadjunk, hogy még tizenöt sincs és ha már itt tartunk most suliban kellene lenned - akadok ki én is, hiszen amúgy is eléggé stresszes vagyok.
- Tudod ki volt az a férfi? Nem? Én elmondom... egy melegklub lánc tulaja. És mondok még valamit a pasi a yakuzában is benne van, tudod mit csinál? Ártatlan nyolc-tíz éveseket raboltat el és ad el a rabszolgapiacon - jön egészen közel hozzám és ordítja a szavakat az arcomba. Valószínűleg kistányér méretű szemekkel nézhetek, mert szusszan egyet és ellép előlem.
- Válogasd meg jobban, hogy kivel állsz le - folytatja valamivel nyugodtabban, miközben a szemeit lehunyva masszírozza meg az orrnyergét. Hirtelen megint itt terem előttem és átölel. Nem is tudom, hogy mit tegyek, így csak tűröm de, amikor megcsókol szabályosan ledermedek. Pár pillanatig tart csak az egész de mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Az első gondolatom az volt, hogy álmodom csak ezt az egész napot. De kénytelen vagyok beismerni, hogy mégsem az, ugyan is érzem a csókja utáni hidegséget és hiányérzetet.
Gyorsan távolodik el megint de ezúttal még vissza sem fordul... semmi csak kimenekül a szobából hátra hagyva egy tökéletesen összezavarodott Akirát.