Nyöszörögve próbáltam felülni a hideg betonról nem sok sikerrel, ugyan is az eddig éppenhogycsak gyógyulgató sebeim felszakadtak amit egy szisszenéssel adtam a világ tudtára.

Hajnal lehetett, még a nap sem kelt föl, de az emberek kis része ilyenkor már a munkájába igyekszik.

Senki sem vett észre vagy csak nem akartak észrevenni. Hát peszre ki akarna egy olyan koszos, véres, utcagyereket megszólítni vagy csak egy kis szánalomra méltatni?! Senki.*sóhaj* Eszembe jutott az elmúlt 24 óra: nagyon korán keltem mint mindig, hogy valami ennivalót tudjak szerezni a beteg bátyámnak és magamnak, a dobozból és a "takarók" közül előmászva azon gondolkodtam, hogy hogyan jutottunk idáig.

Régen rendes lakásunk volt, minden napra jutott mit enni, iskolába jártunk a tesvéremmel. Aztán amikor anyu eljött értem a suliba, hogy haza vigyen néhány részeg alak nekünk rontott, kés volt náluk anyu at mondta fussak ő majd kitalál valamit. Elfutottam, gyáva voltam sírva, sokkos állatpotban rontottam be a lakásunk ajtaján és üvöltöttem apu után, de nem volt otthon senki felívtam a rendőrséget de már késő volt mire kiértek anyu már meghalt. Hiába fogtak le a rendőrök én látni akartam őt. Odaszaladtam a tetemhez átöleltem a nyakát és a szivéhez tettem a fejemet de nem dobogott. Már a mentősök próbáltak leszedni az édesanyámról de én nem akartam elmenni tőle. Apu is megérkezett elrángatott, majd elhülve nézte ahogy az élettelen testre potyognak az esőcseppek. Akkor először láttam apát sírni, sosem hittem volna, hogy egy felnőtt tud sírni, de ost, hogy láttam már nem is akarok semmit sem hinni.

A rendőrségen kihalgattak a bűntény részleteiről, nem emlékszem sokra abból a pár órából de azt tudom, hogy amikor vége volt kaptam egy nyalókát és végre haza mehettem.

Apu szerint minden iattam volt, az óta az este óta bántott engem szavakkal és tettekel.

A bátyám nem sokkal ez után súlyos beteg lett apu kocsmákba járkált és mindig nagyon részegen jött haza, néhány ilyen este berontott a szobámba és elkezdett ordibálni velem és ütött, amikor meg volt elégedve az "eredménnyel", vagy is amikor engem félholtra vert akkor abba hagyta majd se szó se beszéd kiment becsapta az ajtót és nem foglalkozott velem. Ilyenkor a bátyám átvánszorgott a saját szobájából és elláta a sérüléseim és azt mondta, hogy ezért még bosszút fog állni rajta.

Három hónappal anyu halála után az utcára kerültünk, mivel apu részegen járt be dolgozni és ezért kirugták és a maradék pénzt pedig elitta, végül italmérgezésben meghalt. Nem sajnáltuk, hiszen már teljesen kifordult magából. Az utca nem csak sötétséget rejtegetett, hanem sok barátot is.

Békében éltünk a kis takarókból, rongyokból és kartonpappírból kialakított helyünkön, a mindennapi ételért és megmaradásért ugyan meg kellet küzdeni de mindeki segített mindenkinek. A boldogságunkat *már amennyire ilyenkor boldognak lehet lenni* csak az árnyékolta be, hogy a bátyám Mikami egyre rosszabbul volt. Most már naponta voltak rohamai, nem nagyon bírta a hideget ami a mostani időkben volt.

Pár hét múlva egy társunkra halottan találtunk rá, a testébe e volt írva: Mind meg fogtok halni!

Mit ne mondjak eléggé me voltunk rémülve, a redőrséghez fordultunk de ők nem foglalkoztak vele, csak magunkra számíthatunk. Pontosan 24 óra elteltével 5 feketébe öltözött férfi rontott be a "szállásunkra", késsel. Mindenkit lekaszaboltak, én a bátyámat próbáltam elvinni a közelből, de az egyik támadó észrevett minket és felénk szaladt. Én rémülten próbáltam elvonszolni az öntudatlan állapotban lévő Mikamit, kevés sikerrel.Amikor már azt hittem végünk valaki megfogta a csuklóm és elkezdett ráncigálni, hiába üvöltöttem, hogy tegyen le ő csak futott tovább. Amikor már elég messze kerültünk a támadóinktól elengedett és szembe fordult velem.

- Matt, hogy az istenben szabadultál onnan ki? - kérdeztem a legjobb barátomat.

-Nem vagyok járatlan a harcművészetek terén. - válaszolt.

 - Akkor miért nem segítettél a többieken? - kérdeztem kétségbeesetten. Csak most láttam meg, hogy a vállától egészen a hasáig egy mély seb van. - Jézusom... - kiáltottam fel. Matt hevesen zihált sebéből erősen ömlött a vér, két kezével próbálta elállítani a vérzét sikertelenül. Levettem a kabátomat, csíkokra szaggattam és bekötöttem Mattet. Elhülve láttam, hogy kettő támadó ránk talált, a vörös hajú barátomat elhucolták engem meg a másik fickó vett kezelésbe. A kést a szivemhez nyomta és megpróbált szúrni, de a középsőjébe rúgtam, amitől egy pillanatra megingott de újra nekem rontott.Ezuttal nem sikrült kitérnem előle, az egész jobb kezembe mélyen belevágta a kést, felüvöltöttem a kíntól, de nem hagyott egy szabad percet sem újra lecsapott. Ezúttal a hasamba vágott bele a hideg penge, összerogytam. A keserűség és a fájdalom könnyekként mutatkoztak meg, a férfi most akarta az utolsó szúrást bevini. Elugrottam a Kés elől és elgáncsoltam a támadómat, aki elesett és kiesett a kezéből a kés. Én utána ugrottam megfogtam és minden erőmmel belevágta a támadóm szivébe, a férfi azonnal összeesett és nem mozdult többet. Lassan el kezdtem vánszorogni a hulla közeléből az agyamban csak az dübögöt, hogy el innen, el innen. Nem akartam látni az üveges szemeket amik RÁM merednek mintha ezt akarnák mondani: igen te tetted! 

Már  vagy fél órája meneteltem de nem bírtam tovább, elájultam, és most itt vagyok és nézem ahogy az emberek elmennek mellettem mit sem törődve az állapotommal.