Hideko unottan sétált az utcán, hazafelé tartva. Bánatos volt. Éppen most közölte vele AZ A LÁNY, hogy nem szereti. AZ A LÁNY, akibe Hideko szerelmes volt.

- Hm.. a szerelem tényleg vak... Vagy inkább ő vak.  Miért nem szeret engem? Hát lehet ENGEM nem szeretni? - mormolta magában.

Hidekot sajnálatos módon sok önteltséggel áldotta meg a sors. A fiú nagyképű is volt,  és talán.. kissé erőszakos. Igazából kevesen szerették, de neki ez nem tűnt fel. Sokszor ringatta magát abban a hitben, hogy csak azért nem barátkoznak vele, mert azt hiszik, ő nem fogadná el  a közeledésüket.

- Igen, félnek a rivaldafénytől, és ő is csak fél,  azért nem vallja be az irántam érzett szerelmét! - mosolyodott el a fiú.

- Nem baj, majd holnap elmondom neki, hogy nincsen mitől félnie, és vigyázok rá - motyogta jókedvűen és már sokkal ruganyosabb léptekkel tette meg a hazafelé lévő távot.

Már elérte az ismerős utcát, látta a zöldesre festett házat.

-Szia, anya! - köszönt be most már jókedvűen, s besétált a konyhába - Anya! Anya, hol va... - Hideko kővé dermedt.

Az anyja ott feküdt a hideg kőpadlón, ájultan. A fiú észbe kapott, megnyitotta a konyhai csapot, és hideg vizet csepegtetett az anyja arcára. A nő kinyitotta a szemét.

- Fiam.. azt hiszem, egy szellem van a spájzban - Szólalt meg a nő még kissé eszméletlenül.

A fiú a spájz felé nézett, de nem látott mást, mint az ott tárolt dolgokat. Bement, hogy közelebbről is megnézze, elsétált a polcok mellet, majd hirtelen lekapcsolódott a villany és becsukódott az ajtó. Hideko holtra váltan fordult meg de nem látott semmit, így tovább haladt, de hamarosan meglátta az egyik polc előtt lebegő szellemet. Hatalmas volt, szamuráj kardja és öltözéke volt. Arcát egy maszk takarta, mellkasát pedig egy óriási és mély seb szelte át. Az ilyesztő lény felé siklott, majd megszólította.

- Te vagy Hideko Katsushika?

- I-igen, és neked semmi keresni valód nincs itt! - talált rá a hangjára a fiú, de a szellem felemelte a pólójánál fogva és hozzávágta az ajtóhoz. A fiú csak nagy nehezen tudott feltápászkodni, amikor már biztos talajon állt, akkor tudott csak újra megszólalni:

- Ki vagy te, és mit akarsz tőlem?

- Chisato Aida vagyok és a testedet akarom! Te és én, a mi segítségünkkel beköszönt a Pusztító Idő korszaka!

- Pusztító Idő?

- Igen, ha megutatom megérted, de a lényeg, hogy te vagy a kiválasztott: az idő ura! - mondta a szellem és közelebb siklott a döbbent fiúhoz.

- HIDEKO! - ordította az anyja az ajtó mögül.

- Jo, jól vagyok anya... - a fiú próbált bátorságot önteni magába - Nem kapod meg a testem... akármit is jelentsen ez! És most menj el!

- Hahahaha.....nem tudsz egykönnyen elüldözni innen! - mély hangja vízhangott a helyiségben.

- Azt csak hiszed - és egy nagy lendülettel a fiú a szellemhez vágott egy narancsot. Ám nem járt sikerrel. A gyümölcs egy nagy csattanással végigkenődött a falon.

- Hidekoooo! - a fiú anyja odavánszorgott a kilincshez, majd lenyomta azt.

- Anya! Ne! - a fiú az ajtóhoz futott, ám akkor egy hangot hallott a háta mögül:

- Én mondtam, hogy nem megyek el innen, amíg meg nem kapom a tested!

A fiú nem foglalkozott vele,  inkább segített felállni az anyjának.

- Hideko, jól vagy? Ugye csak képzelődtem? Ugye nem volt ott szellem?

- Hát.... - Hideko mondta volna hogy igenis volt, ám akkor egy hideg érzés futott rajta keresztül, s a fiú önkéntelenül is hátranézett. A szellem eltűnt. 

- Nem, nincs itt semmi.  Csak képzelődtél, anya - lehet hogy Hideko nem a legtisztalelkűbb fiú volt a világon, de az anyját attól még szerette, s meg akarta kímélni minden veszélyes dologtól. Kiment az ajtón az anyjával és lefektette őt a díványra, majd hozott neki hideg vizet és borogatást a fejére.

- Anya, jól vagy? - kérdezte aggodalmasan Hideko.

- Nem, nem vagyok jól. Azt hittem, hogy egy kicsit később fog eljönni a pillanat amikor megkérdezed ,,Anya jól vagy", valahogy úgy éreztem, hogy amikor 80 éves leszek fogod majd csak megkérdezni. - nevetett fel.

- Anyu ez nem vicces, elájultál, teljesen sápadt vagy, és lázad van.  Jobb lenne ha kihívnám az orvost.

- Nem, nem kell. - Az anyja felállt, és a jól-létének bizonyítására kiment a konyhába mosogatni.

Hideko pedig egy válrángatás kíséretében felment a szobájába. Amikor felért, becsapta az ajtót. Leült az ágyára, s egy háborúról szóló könyvvel próbálta meg elvonni a figyelmét. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az órája még 16:00-t mutat.

De nem lehet annyi az idő! - gondolta magában. Mereven bámulta az órát, de csak nem akart el múlni még egy perccel sem négy óra.

- Anya! Elromlott az órám! - Hideko-t az ilyen kicsi dolgok tudták a legjobban bosszantani. Szóval fogta magát, s leszaladt a konyhába. Az anyja ott állt a csapnál. A víz csobogása nem hallatszott. 

-De hát akkor anya mit csinál? - Hideko természetesen odament.

A fiú megdöbbent. Az anyja élettel teli szemei most üresen néztek előre, keze, s teste nem mozdult, tüdejének mozgása nem látszott. Hideko először azt hitte, hogy az anyja meghalt. De akkor meglátta a csapot. A víz, mintha megfagyott volna a csapból való kifolyás közben. Hideko hozzáért, ám el is rántotta a kezét. Ugyanis át tudott nyúlni a jégnek látszó vizen.

Ekkor egy gonosz kacagás hallatszott. A fiú úgy érezte, nem is magamellől, hanem a fejéből hallja ezt a hangot.

- Chisato, te vagy az? - Hideko mérges volt. - Tudom, hogy te voltál! Mit tettél?

-Hahaha....Nem én voltam, hanem te! - Szabadkozott a szellem. - Hányszor kívántad, hogy megálljon az idő! Hányszor szerettél volna csalni egy dolgozatnál, vagy örökké videójátékozni? Hányszor szeretted volna kihúzni magad a kínos helyzetekből?

Hideko megijedt. A szellem belelátott a gondolataiba.

-A..azonnal csináld vissza! - kiabálta, bár hasztalanul.

-Nem én! Így legalább rám figyelsz. Alkut ajánlok neked: Én megkapom a tested, Te pedig, nos neked uralmad lesz az idő felett, ennyi. - Chisato hangjában egy kis kapzsiság, és amolyan gonosz gúny mutatkozott.

-Minek neked a testem?

-Majd időben megtudod, de ha mégsem, így jártál! - mondta a szellem szórakozottan.

-Ha nem mondod el MOST, akkor nem eggyezem bele ebbe! - erősködött a fiú.

- Hhuh, te aztán nehéz eset vagy! Na jó, akkor elmagyarázom. Nagyon régen úgy ötszáz évvel ezelőtt éltem. Már kiskorom óta különleges katonának neveltek ahogy most mondják, titkos ügynöknek.

-Vá-vá-várj. Idejönnél?

-He?!

-Ide, velem szembe. Tudod milyen nehéz valakire úgy odafigyelni, hogy nem látod??

-Hát....nem. Najó, de csak azért mert jó kedvemben vagyok! - lebegett a szellem Hideko elé, amitől Hideko megértette, hogy miért nem látta.

-Mi? ... Hogy?.. Te... TE A TESTEMBEN VOLTÁL?!

-Hehehehe.....hát, igen. - vigyorgott gonoszul a szellem. . Hé... nem adnád kölcsön azt a háborús könyvet? Tudod, érde.....

-Pofa be, és mesélj tovább! Kezd érdekelni a dolog. - szakította félba a szellemet a fiú, és leült a mögötte lévő konyhaszékre.

-Már kiskorom óta különleges katonának neveltek ahogy most mondják, titkos ügynöknek. Én voltam a legjobb, hatalmas hírnevem volt. Mindenki félt tőlem, senki sem mert szembe szállni velem, ÉN VOLTAM A KIRÁLY!!! De minden megváltozott, amikor megjelent egy külföldi nehézfiú, aki a helyemre pályázott. Kihívott egy párbajra, amire nem lehetett semminemű fegyvert vinni, pusztakezes harc volt. Amikor elém állt, olyat éreztem amit még sohasem, akkor még nem tudtam mit, de most már tudom.  Akkor éjjel a félelem szállt meg, nem tudtam megmozdulni, csak néztem kikerekedett szemekkel...
- Na és ez engem miért érdekel??
- Ne vágj közbe, kisöcsi! Nem te mondtad hogy érdekel?!  Na szóval, ott tartottam, hogy nagyon féltem és nem tudtam mozdulni. De az ellenfél nem várt, hogy felébredjek ebből az állapotból, támadott. Nekem futott, és vert ahol ért, én körübellül a tizedik "pofon" után eszméltem fel és védekezni kezdtem. Mindhiába, mivel minden ütése találatot ért, tehetetlen voltam, és nem jutott eszembe semmi sem, amivel javíthattam volna a helyzetemen. Nem sokkal később be is fejeződött a harc, félholtra vert és nem tudtam mozogni. Akkor le kellet volna állnia, de ő ezzel nem volt elégedett, az éjszaka kellős közepén betört a betegszobába és átszúrta az így is meggyötört testemet egy késsel. Egyből meghalltam, ő pedig simán megúszta, senki sem jött rá, hogy mit tett. Soha. De mielőtt meghaltam volna, megfogadtam, hogy bosszút állok, így szellemként tovább "élek". Egész eddig kutattam a gyilkosom családja után, és végre megtaláltam! Te, Hideko vagy az utolsó egyenesági férfi rokon.
- Na és akkor miért akarsz segíteni nekem? És ennek az egésznek mi köze az idő megállításához?
-Bosszú.

-Mi?

-Bosszút akarok állni.

-Hé...Ugye mem rajtam?!

-Nem. Bár egy kézzel szétmorzsolhatnálak téged. Szóval, azért kellesz nekem, mert feltűnt nekem, hogy te is olyan romlott lélek vagy mint én....

-Mondd már el mi a terved!

-Nem csak a te ősöd az egyetlen, akin bosszút akarok állni. Hidd el, sok haragosom volt a régi időkben. Úgy gondoltam, az ő leszármazottjaikon is bosszút állok, méghozzá oly egyszerűen, hogy megölöm őket. De azalatt a rengeteg idő alatt, amit itt eltöltöttem, túl sok mindent láttam ahhoz, hogy ennyivel elintézzem. Ha őket megölöm, nem fog semmi sem megváltozni, nem lesz az én helyzetem sem jobb. A tervem egyszerű: megváltoztatni a világot; eltörölni a bűnt, és elérni hogy mindenki engem szolgáljon. Benne vagy?

-Nem. Ez egy olyan tipikus gonosztevős-világuralmas terv. Nekem miért jó az, ha segítek?

-Hát, a te kéréseidet is figyelembe veszem a terv végrehajtásakor. Mondd, nem szeretnél semmit se változtatni a világban?!

-Hm.. nem tetszik hogy másnak rengeteg barátja van, nekem egy se... És... engem nem tisztel senki, pedig nem tettem semmit, csak egy kicsit határozottabb vagyok a többieknél! És...

-Oké ennyi elég lesz. Na kezdhetjük? - mosolyodott el a szellem.

-Várom az utasításaidat!

-Helyes.