- JOCÓ, KUSS LEGYEN – ordított mindenki feleszmélve.
- Jól van, na – sértődött meg. Ezen magamban jót nevetve kezdtem neki a reggelimnek.
Ezután pontban nyolc órakor kezdtük el az edzést. Már én is csinálhattam a feladatot, mert Faust megvizsgálása után kiderült, hogy semmi bajom sincs. bemelegítéssel kezdtünk aztán futással folytattuk. Erre már mindenki a nyelvét lógatta, de szigorú edzőnket ez nem érdekelte. Egy kiadós erősítés után, egymással kellet harcolnunk szellemek nélkül, mivel Anna szent meggyőződése volt, hogy ha a sámán nem elég erős nem lehet soha sem sámán király.
- Kiosztom, hogy ki-kivel fog harcolni. Faust Treyyel, Rio Jocóval, Len Sennel, a győztes pedig Yohhal. Az első menetet Faust és Trey kezdi utána értelem szerűen Sen és Len folytatja. Mindenki értette – kérdezte azzal a ,,ha valaki nem ért velem egyet azt kinyírom” hanglejtésével, amire persze senki nem mondott nemet.
A két sámán elfoglalta a helyét és felvették a harci pózt.
- Kezdjétek – hallotta mindenki Anna hangját. Trey Villámgyorsan Faust előtt termett, de nem volt elég sebes a férfi kivédte a támadását. A következő lépés Fausté volt, aki a létfontosságú pontokat célba véve a kék hajú gyomorszájába ütött. A fiú nehezen kapkodta a levegőt és a földre rogyott. Az ellenfele ezt kihasználva támat ismét vetélytársára, de a rúgását egy kéz fogta védte ki az ütését, aminek a gazdája a nemrég padlóra küldött srác volt.
Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a folytatást ez azonban elmaradt ugyan is Anna leállította a meccset.
- Hé, ezt meg miért – háborgott Trey.
- Azért, mert azt már tudom, hogy te és Faust mennyire erősek vagytok, és unom már ezt a küzdelmet. Meg amúgy is Sen-t még nem is hagytuk kibontakozni.
- Na de… - kezdet volna a kékhajú sámán, de Anna leállította egy tockossal.
- Rendben akkor Felkészültetek – kérdezte az ellenfelektől.
- Hai – vágtuk rá majd a küzdőtér közepére sétáltunk.
- Remek, kezdhetitek - Anna parancsára megkezdtük a küzdelmet. Az első percekben csak feltérképeztük a területet, majd teljes erőből, mindent beleadva folytattuk a viadalt.
Len a guan-daoval támadott, amit csak egy hajszál híján tudtam elkerülni,
- Hm, gyors – állapítottam meg magamban, de időm sem volt feleszmélni már jött a következő támadás. Ez elől elugorva megfogalmazódott bennem egy terv, nem lesz egyszerű, de kivitelezhető, ha odafigyelek. Amint földet értem az újonnan beszerzett katanámat felemelve felugrottam, és eléggé éreztetve a követező lépést rátámadtam a mosolygó Lenre. Ő kivédte, majd kihasználva a pillanatot a fegyverével megütött. Én összerogytam és az oldalamat fogva ziháltam, persze magamban jót nevettem, mert sikerült a tervem első fele.
Odajött és szép lassan felemelte a Guan-daoját ezzel megtörve a védelmét, amit ki is használtam. Felemeltem a fejemet és a szemébe nézve vigyorogtam rá. Ekkor már rájött, hogy mekkora hibát követett el, de már késő volt villámgyorsan a gyomorszájon rúgtam. Ő a levegőbe repülve várta a következő lépésemet ugyan is nem tudott mit tenni ellene. Én is felugrottam és képen ütöttem, a felszakadt szájából csörgedezett a vér, ami újabb mosolyt csalt az arcomra. Len még tovább repült én meg utána és ott ütöttem ahol értem.
Végül felemelt lábbal szintén a levegőben hátba rúgtam, a lila hajú meg belecsapódott a földbe. Utána mentem, de a porfelhőtől nem láttam semmit.
- Jó elég! – állította le a mecset Anna. – Faust kérlek, nézd meg jól van-e Len. A többiek folytatják az edzést kezdjétek a 20km futással. Hé Sen, te még maradsz!
- Anna, gyere ide kérlek – szólalt meg Faust a lila hajú sámán mellől aki egy sóhajtással eleget tett a kérésnek.
– Na, mi van vele?
– Semmi jó, egy bordája eltörött és tele van sebekkel, szerintem még az eséstől agyrázkódása is lett. Pár hétig még nem jöhet ki az ágyból.
- Értem, hát akkor visszaviszed, és megfelelő ellátást biztosítasz neki, a mai nap a gyakorlás alól fel vagy mentve, vigyázz Lenre majd valamikor benézek – mondta Anna majd elindult az edzők felé. Faust óvatosan felemelte a sérültet és a ház felé vette az irányt.
– Sen gyere– és a ház felé mutatott. A lány bólintott és csendben követte a barátnőjét. Tudta jól, hogy fejmosást kap, azért amit Lennel tett, de nagyon nem volt kedve hozzá.
- Ülj le! – mutatott maga elé a szőke hajú. –Tudod, miről akarok beszélni veled.
– Igen arról, hogy nem kellet volna ennyire elbánnom Lennel.
- Nem, nem arról, hanem a hátadon lévő jegyről.
- Mi van vele? – kérdeztem meglepve.
– Reméltem, hogy te is észreveszed, de látom erre nem került sor. Rendben akkor elmagyarázom, azért akartam annyira, hogy Lennel harcolj, mert ellene nem fogod magad vissza. Vagyis megnézhettem mekkora erőd is van igazából. De szerintem még így sem élted ki magad teljesen, igaz?
– Igen – sóhajtottam.
– De észrevettem még valamit. Amikor megmutattad Lennek, hogy veled ne szórakozzon sokkal könnyedebben és, gyorsabban mozogtál, mint most. Ellenben azt csak sejteni tudom, hogy miért. Gondolom Zik nem csak azért tört be ide, hogy felgyújtsa az emeletet és égessen valamit rád, hanem valami célja volt ezzel.
- Azt akarod mondani, hogy ez az izé a hátamon nem csak egy heg lenne, hanem ez gátol a mozgásban?
– Inkább elvette az erőd egy jó részét. Nem csak azért hívtalak, hogy ezt elmondjam, hanem azért, mert Faustot megkértem, hogy vizsgáljon ki újból.
- Remek és meddig fog tartani?
- Nem tudom, bármeddig – mondta Anna elgondolkodva, amikor kopogtak az ajtón.
– Faust vagyok, bemehetek?
- Gyere!
- Elmondtad neki, hogy mi a helyzet?
- El, már mindent tud, viszont most akkor egy darabig nem fogtok kijönni innen igaz?
- Nem igazán…
- Remek akkor a fel vagytok mentve mindenből és az ennivalót is ide kapjátok. Remélem, nem vesz el túl sok időt ez az egész – mondta Anna, majd megfordult és kiment a szobából.
– Ilyen sem volt még – ismerte el a szőke sámán és lassan felém fordult. – Na, elsőnek arra helyezzük a hangsúlyt, hogy megtudjam, mennyi erőd van, és persze ami maradt azt fejleszteni. Amint látod behoztam egy edényt, de ez nem akármilyen edény. Ugyan is benne egy olyan külsőleg vízhez hasonlító anyag van benne, amibe ha beleteszed, a kezedet elveszi az összes furyokudat.
– És azzal meg tudod nézni, hogy mennyi van most?
– Pontosan, na de félre a beszéddel kezdjük! Ajánlom, hogy először csak egy ujjal nyúljál bele – mondta és elém rakta a kis ibriket és biztatóan biccentett egyet. Én beletettem a mutatóujjamat, hatalmas rántást éreztem belülről szétfeszítette a testem. Éreztem, ahogy az összes erőm elhagy és mindezt elképesztően gyorsan. Észre sem vettem és az összes erőm elszállt pár másodpercig bírtam azután elnyelt a sötétség.
- Sen, ébredj! Hallod? Sen… - Faust hangjára ébredtem, ahogy engem szólongat. – Na, végre azt hittem már évekig aludni akarsz felkelni!
- Nem mondod, hogy te ebből bármit is láttál – morogtam.
- Ezt hogyan érted?
- Alig volt három másodperc az egész, hogyan tudod ennyi idő alatt megállapítani, hogy mennyi furyokum maradt?
- Valójában erre szakosodtam és persze az újjáélesztésre. Habár, remélem az utóbbi tudásomat nem kell majd bevetnem – mosolyodott el.
- Nem vicces, ez nagyon szar volt.
- Tudom, de majd megszokod.
- Te azt akarod, hogy ebbe az izébe még egyszer belenyúljak? Csak azért, mert most mondom neked, hogy semmi esetre sem!
- Te tudod, de akkor behívom Annát és kérem, hogy igazítson helyre.
- Nem mered! – vágtam rá, de amint megláttam a még mindig mosolygó elnézést VIGYORGÓ képét elbizonytalanodtam. – Nagyon is mered, igaz? – néztem rá elkomorulva.
- Ühüm, szóval, ha nem teljesíted, amit kérek, szólok Annának és majd meglátjuk, hogy mit kezdesz vele.
– Jól van na, csak adj egy kis csokit – könyörögtem, köztudott ugyanis, hogy imádom az édességet. Miközben a csokimat elmajszolgattam Faust még egyszer előkészítette nekem a terepet, majd oda kellet mennem az edényhez, hogy,,több furiokum legyen”. Megint csak pár másodpercig tartott az egész és megint teljesen kimerültem, viszont csodálkozva konstatáltam, hogy nem ájultam el. Kérdőn néztem a szőke hajúra, aki csak mosolygott.
- Most mi történt? – kérdeztem.
- Az történt, hogy gyorsan fejlődsz! Már nem ájulsz el, de még nem haladod meg az öt másodpercet, úgyhogy ne bízd el magad! – én erre csak a számat húztam el, majd ettem még egy kis csokit és újra neki álltam.
- Mára befejeztük, most aludj, és holnap folytatjuk – mondta Faust, ahogy látta, hogy már csak szenvedek, és nem fejlődök tovább.
AJÁNLOM AZ OLDALT
